|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 42 találat | lapozás: 1-30 | 31-42 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kopacz Attila 2016. július 26.Könyvbemutató baráti körbenBarátok, ismerősök előtt, szűk körben mutatták be nemrég Czegő Zoltán két verseskötetét: a Tinta Kiadó gondozásában megjelent Szószék a Hargitán című új verseket tartalmazó kötetet és az ARTprinter Kiadónál megjelent Hetvenhét című bibliofil kiadványt, amely címét onnan kapta, hogy a szerző hetvenhét éves korában – pár nappal a hetvennyolcadik életéve betöltése előtt – adták ki, korábban megjelent kötetekből válogatott hetvenhét verset tartalmaz, és hetvenhét példányban jelent meg, amelyből az 1-es számú a szerzőé, a 77-es a kiadóé, a többi közül pedig sokat megvásároltak a könyvbemutatón. Az esemény helyszínéül azért választották a Sugás vendéglőt – indította a szerző a könyvbemutatót –, hogy a könyvekből befolyó pénzt legyen ahol és amikor elkölteni. „Ez nem igaz, de ez a mAradék humorom” – fűzte hozzá Czegő, aki később azt is megjegyezte: azért az ovális asztalnál tartják az eseményt, mert a kerekasztalokból mindenkinek elege van már. A téma kapcsán emlékeztetett: minden jelentősebb kultúrvárosban voltak valamikor kávéházi törzsasztalok, ilyen mellett dolgozott például Rejtő Jenő, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Ady Endre. Sepsiszentgyörgyön is volt a hatvanas években egy bizonyos törzsasztal a Sugás vendéglőben, amely Czegő szerint dr. Darkó Zsigmond, dr. Simó Ferenc, később pedig dr. Bálint Jenő ideérkezése után alakult, s amelyet a Megyei Tükör írói is előszeretettel látogattak, akkor is, ha emiatt időnként behívatták őket „a párthoz”. A könyvbemutatón rögtönzött beszédében az író több témát is érintett, és néha személyesen is megszólította a résztvevőket. Elmondta, hogy az általános szemlélettől eltérően van, amit csak epikában, cselekményben lehet megírni, ezért őszre egy novelláskötete is megjelenik, s jelezte, hogy más jellegű írásokat is publikál, hisz szülővárosa, Bukarest naponta szolgáltat témát az íráshoz. Végezetül egy versét is felolvasta. Ezt követően Kopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője is felszólalt, megosztva a hallgatósággal egy személyes élményét az egykori törzsasztallal kapcsolatosan, és elmesélte a kötet születésének körülményeit. A beszélgetés koccintások után még kötetlenebb hangnemben folytatódott, Albert Ernő és a szerző barátai közül mások is megszólaltak, szó esett a Czegő Zoltán által írt mikós himnuszról, más versekről, és röpke vita is kialakult a magyar e hang többféle kiejtéséről. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 3.Bortnyik György fotóművészete kortörténetKopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője, valamint Bogdán László és Gajzágó Márton egykori kollégák, barátok méltatták Bortnyik György újra kiadott, Változó helyek árnyai című fotóalbumát és a fotós munkásságát azon a szűk körű könyvbemutatón, melyet a Sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő udvarán tartottak csütörtök délután. Amint a kiadó vezetője elmondta, tizenkét évvel ezelőtt adták ki először Bortnyik fotóinak egy részét album formájában, akkor kiállítást is tartottak a fotós munkáiból, amivel befejezettnek tekintették ezt a projektet. A történet azonban újrakezdődött: nyolc évvel később egy fiatal társaság vendégeskedett a kiadónál, akik többnyire azt gondolták, hogy 1990 előtt nem is volt élet Sepsiszentgyörgyön, hanem valami sötét ürességben tapogatóztak az emberek. Árnyalni próbálván a 70-es, 80-as éveket, Kopacz Attila elővette Bortnyik korábbi fotóalbumát, amit nézegetvén, többen is szerettek volna megvásárolni. Akkor született meg az újabb kiadás ötlete. Bogdán László megmutatta a jelenlévőknek azt a könyvet, amelyben először jelentek meg Bortnyik György válogatott fotói az egykori Megyei Tükörnél dolgozó költők versei mellett, és arról beszélt, hogy bár a most megjelent fotóalbum inkább dokumentumértékű képeket tartalmaz, számos olyan fotó van a kötetben, melynek értéke túlnő a riport jellegen, és elsősorban esztétikai élményt nyújt a befogadónak. Mint mondta, nagyon sok megrendítő, tragikus portréfotója is van a művésznek, melyek ugyanúgy hordozzák a táj történetét, mint a most kiadott fotók annak a városnak a korképét, mely már csak az idősebbek emlékezetében létezik. Sartre gondolatait idézve kijelentette, nem az egykori megye és város minősíti a fotókat, hanem éppen fordítva. Gajzágó Márton szerint is elképesztő elemi erővel bírnak azok a portrék, amelyeket Bortnyik készített, és a gyerekfotósok között sem találkozott még hozzá foghatóval. Felidézte, hogy Sütő András 75. születésnapján is Bortnyikot kérték fel fotózni, mert nem sokan lettek volna képesek olyan gyorsan dolgozni, hogy a háromnapos esemény végére kötet készüljön a képekből. Mint kiderült, Bortnyik György rendkívül kitartó ember is: három éven keresztül tizenötezer negatívot digitalizált, mely hatalmas munka nélkül talán a most megjelenő kötet sem készülhetett volna el. Bortnyik fotóinak eredeti negatívjait már a Sepsiszentgyörgyi múzeum őrzi igen értékes kortörténeti dokumentumokként. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 3.Szövegritmusok Árkoson„Bármennyire is próbálok hivatalos lenni, ez elsősorban egy baráti találkozó” – kezdte rövid megnyitóbeszédét Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke az idén tizenötödik alkalommal tartott E-MIL tábor csütörtök esti megnyitóján az árkosi Európai Tanulmányi Központban. A hétvégén zajló előadások, beszélgetések és esti zenés programok az irodalmiság és zeneiség kapcsolatát próbálják körüljárni, a tábor címe: Szövegritmusok. A megnyitón elhangzott még, hogy bár ez a tizenötödik tábor, nem fogják nagyon megünnepelni, mert csak a huszonötödikre tartogatják a banzájt, hogy Kopacz Attila nélkül nem jöhetett volna létre a tábor, és hogy tíz évvel ezelőtt hunyt el Faludy György, akire azért is illik emlékezni, mert az E-MIL-hez közelálló személyiség volt. A megnyitót vacsora követte, majd Marcsák Gergely énekmondó kárpátaljai költők megzenésített verseiből készült Itt kínok laknak, meg örömök című egyéni előadóestjére került sor. Péntek délelőtt Venczel Péter operaénekes, zeneszerző A librettószöveg és a zene című előadását hallhatták az érdeklődők, délután pedig Sánta Miriám A dalszöveg mint irodalmi alkotás – lehetséges válaszok egy szubkultúra felől című előadására, majd a prózaírók bemutatkozására került sor: Shrek Tímeával, Tamás Kincsővel, Tamás Dénessel, Hertza Mikolával és Balázs K. Attilával Szonda Szabolcs beszélgetett. A nap ismét zenével, Homonnai-Varga András gitárművész A hold alatt című egyéni estjével ért véget. A mai program szintén gazdag: délelőtt Katona Zs. József tart előadást A kilenc csodaszarvas ihletése – néphagyomány, képzőművészet, zene, film címmel, délután pedig Könczei Árpád Találkozásaim a költészettel című előadására, majd a Költők délutánja nevű programra kerül sor, melynek vendégei Serestély Zalán, Gothár Tamás, Balázs Imre József és Varga Melinda, a moderátor pedig Dimény H. Árpád. A napot és egyben a tábort is Márk Attila gitárestje zárja. Amint a liga elnöke, Karácsonyi Zsolt lapunknak elmondta, az E-MIL táborok – akárcsak maga az irodalom – a találkozásról szólnak, de a szervezet tagjainak találkozásai mellett fontos szempont a szervezők számára, hogy magyarországi szerzőket, és a Kárpát-medence más magyarlakta térségeinek íróit is vendégül lássák, idén például kárpátaljai vendégeik vannak. Mint kifejtette, azért is fontos számukra az Árkoson zajló rendezvény, mert itt általában sokan megjelennek a tagok közül, és van idő arra, hogy általános irodalmi kérdéseket és közös dolgaikat is megtárgyalják. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. február 20.Sepsiszentgyörgyre költözött az Árkosi Kulturális KözpontAz Olt utcai Bástya vendéglő egy részében rendezkedett be a Szenkereszty-kastélyból kilakoltatott Árkosi Kulturális Központ: újabb rendezvényeit – zömmel hangversenyeket – már ott tartja. Az új székhely átmeneti jellegű, az intézmény vezetőjének, Kopacz Attilának hosszú távra más tervei vannak. Árkoson érdekes a helyzet, az egykori tulajdonos leszármazottainak a kastélyt, a kápolnát és a régi istállót adták vissza, a terület az egyéb felépítményekkel, létesítményekkel továbbra is az állam tulajdonában, az Árkosi Kulturális Központ vagyonkezelésében maradt. Ideális az lett volna, ha az intézmény kibéreli a kastélyt, tevékenységét Árkoson folytatva, de a visszaszolgáltatott Szentkereszty-kastély tulajdonosával nem tudtak megegyezni, a végrehajtó pedig kilakoltatást helyezett kilátásba, így inkább önszántukból költöztek ki – mondta el megkeresésünkre Kopacz Attila. A helyszínkeresésben több lehetőség is felmerült, legjobb választásnak az egykori Dózsa-klub bizonyult volna: igazi koncerttermet lehetett volna kialakítani, a Baász-hagyaték elhelyezésére állandó kiállítóteret lehetett volna kiképezni, s nem mellékesen a város egy sajátos épületét lehetett volna visszavonni a kulturális körforgásba – ám bonyolult jogi helyzete miatt „nem jött össze a dolog” – magyarázta Kopacz Attila. A volt dohánygyár adminisztratív épülete is felmerült a lehetséges helyszínek között, ott infrastrukturális gondok adódtak, azonkívül koncertteremmé átalakítható helyiséggel sem rendelkezik – az Árkosi Kulturális Központ számára viszont rendkívül fontosak a jól bejáratott hangversenyek, a zenészek is szívesen jönnek, és az évtizedek során kialakult közönség is igényli. Így hát kényszerűségből került sor a Bástya vendéglő egy részének kibérlésére: a környék egyetlen jó koncertzongorája ott megfelelő környezetben szólhat, a hangversenyek számára elegendő tér áll rendelkezésre. Ami az intézményt illeti, szűkösebb programkínálattal fog egyelőre működni, hiszen jelenlegi székhelye nem a legmegfelelőbb kiállítások szervezésére, a rezidensprogramok lebonyolítására meg végképp alkalmatlan. Hosszú távon mégis a Dózsa-klubba való berendezkedést tartaná a legjobb megoldásnak Kopacz Attila. Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 1.Akit elbűvölt a fény (Bartha Árpád-emlékkiállítás)Mindig azt mondta, március 15-én született. Az anyakönyvbe azonban március 20-át írtak. Szülőfalujában, Lécfalván, 1941-ben. Most, ha megérte volna, immár 81. éves lenne. Bartha Árpád azonban fájdalmasan korán, mindössze 43 évesen távozott erről az árnyékvilágról. Jókor született, s ha jó helyen is – világhírű fotográfus lehetett volna belőle. A 2004-es első emlékkiállítása után második, életműösszegző tárlata nyílt meg tegnap az Árkosi Művelődési Központ Bástya-házbeli termeiben. Bartha Árpádot, a szenvedélyes fényképészt és az embert idézték meg a tegnapi kiállításmegnyitón pályatársai, tisztelői. Damokos Csaba, a Romániai Képzőművészek Szövetsége megyei szervezetének elnöke villogó szemű, lobogó zakójú, mindig siető, de mindenre figyelő, kereső-kutató emberként jellemezte, akiben a dokumentarista és a művészeti fotográfus párhuzamosan élt. Kiemelte, olyan kortársai, mint Plugor Sándor, Baász Imre, hatással voltak alkotására, művészetének alakulására. Beliczay László, az MTI fotográfusa és képszerkesztője szakmai szempontból értékelve életművét megállapította, Bartha Árpád a fényképezést soha nem tekintette csak munkának, az alkotás napi látásmódja volt. Természetfotói, a paraszti életet bemutató felvételei szerkesztésükben, emotív hatásukban a két világháború közötti „magyaros fotózásra” emlékeztetnek, alkotásaira jellemzőek a fény-árnyék hatások, a nehéz kompozíciós elemeket rendkívül ügyesen használta – méltatta a szakember. Felhívta a figyelmet Bartha stílusváltására, amikor elkezdett a képzőművészet felé fordulni, ebből a korszakából való alkotásain Moholy-Nagy, Kepes hatása érződik. Bartha ugyanakkor szenvedélyes sötétkamra-kísérletező is volt, nagy újítását azonban, a vakok számára kifejlesztett domborfotóit „elsüllyesztették” akkoriban. Bartha Árpád remélhetőleg megtalálja méltó helyét a magyar fotóművészetben – zárta beszédét Beliczay László. Az örökmozgó, mindenütt fotótémát találó Bartha Árpádról egykori munkatársai, a Cuvântul Nou napilap volt újságírói, Dumitru Manolăchescu és Ioan Drăgan emlékeztek meg, utóbbi elmesélve: Bartha már brassói fémipari munkás korában szenvedélyes fotós volt, s hogy több ideje maradjon a fényképezésre, a nagyvárosban albérlet után nézett. Talált is – egy használaton kívül helyezett halottaskocsit... Nem közvetlen munkatársa, de barátja volt az akkori „társlapnál”, a Megyei Tükörnél dolgozó Czegő Zoltán és Bogdán László – előbbi arról beszélt, könnyű Bartha Árpádra emlékezni, hiszen ő állandóan emlékeztet, utóbbi pedig a Bartha Árpádhoz írott versét olvasta fel. „Összehúzott szemmel néz bennünket a fotográfus, / ahogyan ismert blende pillantásával is nézett esztendőkön át, / és bűvös kameráján keresztül is csak nézett. / Tudta, ha odanézünk: sikerül a valóság!” – emlékidézés helyett találóbb a költő jellemzése. A mostani emlékkiállításra reprezentatív Bartha-fotóalbum is megjelent. Kopacz Attila felidézte: a 2004-es kiállításkor csak egy vékony, 48 oldalas kiadványra futotta, és akkor úgy érezte, „mi végeztük ki” Bartha Árpádot. Azóta motoszkált benne, hogy el kellene valamikor készíteni a Bartha életművéhez méltó albumot, és ennek most jött el az ideje. Eleinte 150–180 oldalas kiadványt tervezett, ebből végül 450 oldalas lett, „de el lehetett volna menni még egyszer ekkoráig” – tette hozzá. Ismertette azt is, pár hónapon belül elkészül az album román és angol nyelvű fordítása is, „mert az egész világon be kell mutatni Bartha Árpádot, hiszen olyan művész, aki megérdemli”. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 10.Hatvan évnyi boldogság a munkábanA derűs Murádin Lenyűgöző könnyedséggel mutatta be a nyolcvanadik évéhez közeledő Murádin Jenő művészettörténész legújabb hiánypótló könyveit – szám szerint egyszerre hármat – pénteken, a szentgyörgyi Vadászati Múzeumban. A három közül egyik, A romániai magyar művészet irodalma a művészettörténészek, múzeumok bibliájának a szerepére készül. A szerzővel Bogdán László író beszélgetett, jelen volt a nyomdából frissen érkezett könyvek kiadójának, az Artprinternek a vezetője, Kopacz Attila. A szerző vallomásából megtudtuk, mivel munkáját annyira szereti, soha nem érezte azt tehernek, többek közt azt a sok évnyi (évtizednyi) könyvtári és levéltári kutakodást sem, amely szükséges volt a fentemlített bibliográfia megírásához. 15 ezer címet és nevet tartalmaz a kötet, amelyhez – korabeli művészeti folyóiratok híján – 50–60 napilapot, időszakos kiadványt kellett átnyálazni. A kiegyezéstől 1918-ig egy, majd a Trianontól 1989-ig egy második kötet tartalmazza azokat a cikkeket, más írásokat, amelyekre bármikor szüksége lehet egy múzeumi munkatársnak, művészettörténésznek, kereső embernek. Kós Károlyról már nagyon sok mindent megírtak, róla szóló könyvében Murádin Jenő arra koncentrált, amiről eddig keveset beszéltek: hogy a nagy megbízásokat 1918 után már alig kapó Kós Károly milyen jelentős befolyással volt az akkor művészeti élet szervezőire, hogyan szolgálta az erdélyi képzőművészetet a Barabás Miklós Céh vagy a kolozsvári Műcsarnok létrehozásával, amely igazi otthona lett a művészeknek. – Nem igaz, hogy a kisebbségi sors elsorvasztotta az alkotók munkakedvét, sőt inkább felvirágzott a művészeti élet a két világháború között – osztotta meg következtetését a hallgatósággal Murádin Jenő. A harmadik kötet egy fiatalon elhunyt, kevéssé ismert képzőművészt, Kolozsvári-Szeszák Ferenc szobrászt igyekszik beemelni a köztudatba, aki a 19. század végén s a 20. elején élt és tevékenykedett. A nagyszalontai Arany János-szobor alkotójának több szobrát megsemmisítették a bevonuló románok, monumentális A kárpátok őre alkotását egy korabeli rendőrségi nyomozati anyag szerint a román diákság ledöntötte, majd később egy rendőr elégette. Sok síremlékre faragott szobrot, de az ő életpályája véget ért a monarchiával, 1919-ben halt meg 37 évesen. A könyvek után emberként is megismerhettük a szerző Murádint, akit Bogdán László személyes kedvencekről és elégtételekről faggatott. Megtudtuk, hogy a csíki Nagy István festő szuggesztív művészete áll közel hozzá, de Ziffer Sándort, Szolnay Sándort, Benczédi Sándort és Szervátiusz Jenőt is különösen kedveli. S ha már ilyen jól alakul együttműködése a kiadóval, akkor a következő kötet kiadását tervezi a cseh Melka Vince festőről, aki Rudolf trónörökös udvarát odahagyva a Görgény völgyében telepedett le, és többek között számtalan szép vadászjelenetet megfestett. Sok festményének már csak üveglemezen lévő lenyomata létezik, néhány közülük a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Az érdeklődők Murádin Jenő mindhárom kötetét a Képzőművészek Szövetségének üzletében vehetik meg. Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. április 20.Eltűnőben levő örökségünket dokumentáltaDoboznyitogató idők A nemrég Sepsiszentgyörgyön, a Bástya-házban bemutatott, az ArtPrinter Kiadó gondozásában megjelent, Háromszék népi építészete című könyv kiemelkedő jelentősége abban áll, hogy azok közül az építmények közül, amelyeket 40 éve megörökített bennük Murádin Beyer Katalin, jó néhány már nyom nélkül eltűnt, pusztulni hagyták, vagy lebontották. A szerző román nyelven megírt és 1984-ben megvédett doktori dolgozatának kivonatából készült el az a közel 150 oldalas, igényes kivitelezésű könyv, amely Háromszéken belül is hét kisebb, építészetileg elkülönülő jegyekkel rendelkező tájegységet tárgyal, mindemellett van közös, háromszéki vonása is azoknak az épületeknek, amelyeknek rajzait is tartalmazza a könyv. Annak eredetéhez visszanyúlván az április 6-ai esten Murádin Beyer Katalin elmondta, a környékbe – és könnyen replikázó, szófacsaró lakosaiba – akkor szeretett bele, amikor egyetemi diplomamunkájához, a Kovásznára tervezett szívkórháznál tartott terepszemlét. Mikor aztán a doktorátusra készülődve közölte választott témáját, tanárai nem ismervén Háromszéket, annak részletes ismertetését kérték tőle. Így az elkészült munka nagyon terjedelmes lett, hiszen történelmi, földrajzi, geológiai, adminisztratív, kulturális, szociológiai és néprajzi szempontból is bemutatja Háromszéket. Életéből mindmáig a legkedvesebb két nyarat köszönheti a hosszú előtanulmányok után elvégzett dokumentációs terepmunkának az akkor már a kolozsvári Építészeti Egyetem oktatójaként dolgozó Murádin Beyer Katalin. 1978–79-ben a kistérség 111 falujából 109-et bejárt, nagyon sok templom, harangláb, kastély, kúria, lakóház, ipari építmény belekerült a dolgozatba, köztük sok olyan, amelyiknek az országos műemléklistán lett volna a helye addig is, de nem volt ott. A most megjelent kötet kifejezetten a népi építészetre összpontosít: számos doboz nyitogatása előzte meg, melyek az akkori rajzokat, fotókat, jegyzeteket, diákat őrizték. A munka rövidített formájában is kiemeli azokat a jegyeket, amelyek telekformában, anyaghasználatban, építkezésben egységesítik, illetve elkülönítik a hét vidék házait. A sok rajz közé utólag az illető épületekről készült fotókat is beillesztettek a kiadó vezetője, Kopacz Attila javaslatára. Ilyenformán tehát Kézdivásárhely és környéke népi építészetének (mely a legérintetlenebb és egységesebb maradt, különösen a régió északkeleti részén) a leírását Orbaiszék tárgyalása követi, majd Bárkányé és környékéé, mely erőteljes havasalföldi hatásokat mutat. Az Olt mente (Sepiszék) után Uzon–Lisznyó környéke következik, a barcasági beütések részletezésével a kőépítészetben, majd Köpec–Bölön övezete (Miklósvárszék), mely szintén szász befolyásra utal. Utolsóként Erdővidék jellegzetességeit foglalja össze a szerző, mely udvarhelyi hatásokat mutat, lévén hogy 1876-ig Udvarhelyszékhez tartozott. Murádin Beyer Katalin könyvét a Kovászna Megyei Képzőművészek Szövetségének üzletében lehet megvenni (a megyei tanács mellett). Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. április 28.Költő, író és kávéház tulajdonosBeretvált fenegyerek Az erdélyi magyar irodalom egyik fenegyereke, Orbán János Dénes költő, prózaíró volt a vendége annak a közönségtalálkozónak, melynek az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székháza adott otthont szerda este. Egykori mentora, Sántha Attila költő vele folytatott beszélgetése során arra is fény derült, hogy miként lett vendéglőtulajdonos, és miért van szükség az Íróakadémiára. Kopacz Attila intézményvezető köszöntő szavai után a két alkotó elárulta, Orbán János Dénes költői tehetségét Sántha Attila fedezte fel, és első verseit is ő közölte a kolozsvári Echinox általa szerkesztett magyar oldalain. A továbbiakban pedig más, eddig nem ismert részletek is nyilvánosságot kaptak az irodalmi pályafutásának 25. évfordulóját ünneplő Orbán életéből. Így többek között megtudhattuk, hogy a számára 2002-re nyomasztóvá vált siker és elismerés hatására ideiglenesen hátat fordított az irodalmi szereplésnek, és Kolozsváron létrehozta a mára már fogalommá vált Bulgakov irodalmi kávéházat, amit 2014-ig irányított. Janus Pannonius (1434–1472) megkedvelése egy újabb fordulatot váltott ki belőle, ennek nyomán olyannyira beleásta magát első költőnk életébe, hogy hamarosan könyvet fog írni. A nagy műveltségű férfiú ugyanis nem csak alkotó, pécsi püspök és az ország egyik leggazdagabb főura volt, hanem Mátyás király bizalmasa, és tíz éven keresztül híres titkosszolgálatának vezetője is. Az általa Budapesten vezetett Íróakadémia létét viszont azért vállalta és tartja fontosnak, mert esélyegyenlőséget próbál teremteni, áthidalni a távolságokat, és legyűrni a szociális helyzetből adódó akadályokat a Kárpát-medencei magyarság körében. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. június 10.A harmónia szobrásza (Kós András alkotások a bástya-házban)„Minden, ami Kós Károlyhoz és családjához kötődik, az nekünk szívügyünk, és azt szerény lehetőségeinkhez képest minden erőnkkel támogatjuk” – mondta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Kós András szobrászművész alkotásaiból készült sepsiszentgyörgyi kiállítás csütörtök délutáni megnyitóján, melyet az Árkosi Művelődési Központ, a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja, valamint Kós András örökösei szerveztek. A kiállításmegnyitón Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa is képviseltette magát. Miután Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ vezetője házigazdaként köszöntötte a közönséget, rövid zenei nyitány következett, majd Gál Hajnalka konzul asszony szólalt fel, aki bevallotta, hogy korábban nem ismerte Kós András műveit, de amint alkalma nyílott erre, ismét rácsodálkozott, hogy milyen sok, a nagyközönség számára még mindig ismeretlen magyar érték van. Mint mondta, a szépség felfedezésében közös élmény köt össze minket az alkotóval, aki a maga során semmi mást nem tett, mint felfedezte a szépséget a körülötte lévő világban. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója tárlatnyitójában kifejtette, hogy talán azért nem lehetett maga is Kós András tanítványa, mert akkoriban történt felsőbb utasításra a kolozsvári szobrászati szak teljes ellehetetlenítése, több szobrász kényszerpihenőre küldése, de ezek a művészek mégis hivatkozási alapnak számítottak a pályakezdők számára. Kós Andrást a harmónia szobrászának nevezte, véleménye szerinte igazi gyöngédség és harmonikus világszemlélet látható a most kiállított munkáiban is, annak ellenére, hogy a művész a világháborút és az orosz fogságot is megjárta. Vargha Mihály szerint Kós András Élet és rajz című, a tárlaton is látható kis könyve olyan szépírói vénáról tanúskodik, ami gondolatban az édesapjához, Kós Károlyhoz vezet, akiről mindnyájan tudjuk, hogy nemcsak fantasztikus építész, hanem publicista, regényíró, politikus is volt, és bármihez nyúlt, arany lett belőle. Mint elmondta, az általa vezetett intézménynek csak egy Kós András-műve van, de vevők lennének továbbiakra is, és mivel a szobrok jelenlegi kolozsvári tárolási feltételei nem a legmegfelelőbbek, felajánlotta a múzeum segítségét e műtárgyak állagmegőrzésében. Kós Katalin, a művész lánya örömmel nyugtázta, hogy a kiállítást Sepsiszentgyörgyön is bemutathatják, kifejtve, hogy a tárlat nagyrészt azokból az ajándéktárgyakból áll, amelyekkel édesapja gyakorta megörvendeztette szeretteit családi ünnepek alkalmával. Elmondta, hogy korábbi együttműködéseik során Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője vetette fel a kiállítás ötletét, és köszönettel tartozik ezért a lelkes szakmai hozzáállásért. A művész lánya pár érdekes családi történetet is elmesélt a kiállított munkákkal kapcsolatosan, majd részletet olvasott fel édesapja önéletrajzi könyvéből. A kiállításon két monográfia is látható a művészről, Kós Katalin pedig örömmel jelentette be, hogy hamarosan a harmadik is napvilágot lát Gazda József gondozásában. Szebeni Zsuzsa szerint a személyes tárgyakból készült kiállítások is hozzájárultak ahhoz, hogy Kós András méltó helyére kerülhessen a nemzeti Parthenonban, ezt megérdemli annak dacára, hogy két ízben is sikertelenül terjesztették fel Kossuth-díjra. Megköszönve Vargha Mihálynak az állagmegőrzésre tett nagylelkű felajánlását, elmondta: a művész egyes alkotásait nagyon szívesen látnák akár köztéren, akár a Székely Nemzeti Múzeum udvarában. Elhangzott még, hogy korábban Budapesten és Kolozsváron is nagy sikerrel mutatták be ezt a kiállítást, és apró jelek bizonyítják, hogy mindenhol jól megtalálja helyét. Végül a rendezvény zenei vezetője, Stan Katalin románul is összefoglalta az elhangzottakat, majd Constantin Muşat és Ioana Ionescu fiatal művészek zenei epilógusa következett. A kiállítás július 1-jéig látogatható. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 12.Ajándékként született alkotásokKós-örökség Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel nyílt kiállítás az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. A nagy érdeklődésnek örvendő eseményt megtisztelte jelenlétével az alkotó lánya és egyben hagyatékának örököse, Kós Katalin is. Kopacz Attila házigazda köszöntő szavai után Gál Hajnalka, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa Kós András személyes rendeltetésű szobrairól és faragványairól megfogalmazott gondolatait osztotta meg a szép számú hallgatósággal. A tárlatot megnyitó Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az általa nagyra tartott művész méltatása mellett kitért a család, valamint a kolozsvári Farkas utcai református gyülekezet tulajdonában lévő életművet fenyegető veszélyekre is. Nem megfelelő tartósítás esetén ugyanis a túlnyomórészt fából készített szobrok tönkremehetnek. Éppen ezért ennek megelőzéséhez felajánlotta az általa vezetett intézmény segítségét. Kós Katalintól megtudhattuk, hogy a jelen kiállítás anyagának túlnyomó részét azon ajándéktárgyak alkotják, mellyel édesapja egy-egy ünnep vagy évforduló alkalmából megörvendeztette szeretteit. Köztük található az a fa kottatartó, melyet annak idején zenei középiskolába járó lánya számára készített. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának kurátorszerepét is betöltő vezetője a művész néhány gipszmintában maradt alkotására hívta fel a figyelmet, melyek ércbe öntése az utókorra vár. Az elhangzottakat Stan Katalin, Bukarestben élő zenekritikus román nyelven is összefoglalta, Constantin Muşat hegedű és Ioana Ionescu zongorajátéka pedig az eseményhez méltó hangulatot teremtett. Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely 2017. június 12.Elhallgatott háborús bántalmazásokról lebben fel a fátyolKiskorúak halállistán A történelmet mindig a győztesek írják ugyan, de az ilyen könyvek kellenek ahhoz, hogy az igazságot is megismerjék az utódok – fejtette ki Kopacz Attila, a második világháború hátországában végbemenő atrocitásokat tárgyaló legújabb dokumentumkötet bemutatóján. Szén Lenke visszaemlékezéseit arról, hogyan hurcolták őket Dél-Erdélyből a besszarábiai frontra gyermektúszként B. Kovács András írta és szerkesztette könyvbe, Kovács István lelkész pedig a tanúságtevő fiaként beszélt a könyv megszületésének körülményeiről tegnap, az istentisztelet után, az unitárius templom tanácstermében. A míves kivitelezésű, szép, családi fényképekkel illusztrált könyv a fénykorát élő (Nobel-díjjal is értékelt) tényirodalmat gazdagítja. „A kibeszélés időszakát éljük” – fogalmazott B. Kovács András újságíró-riporter, akinek már 12 kötete jelent meg a székely, elsősorban a háromszéki múlt olyan történéseiről, amelyet leghitelesebben az azt meg- és átélők magnóra mondott vallomásaiból lehet megismerni. Arra, hogy Kovácsné Szén Lenke is megtegye a maga tanúságát, elég sokat kellett várni fia, Kovács István lelkész elmondása szerint. Bár ő sokszor hallotta édesanyjától ezeket a történeteket, amelyek lelkesítették, meghatották, felkavarták, és ugyanolyan sokszor kérte is a mesélőt arra, hogy örökítsék meg őket, élete tapasztalatai visszatartották az édesanyját attól, hogy ezt megtegye. Kilencvenedik születésnapja közeledtével azonban hirtelen sürgető késztetést érzett arra, hogy ezt az igazságot az utódoknak hátrahagyja: arról, hogyan hurcolták el a 17 éves Lenkét 67 gyermekkorú sorstársával együtt túszként a besszarábiai frontra. Ismerve a rendszeresen templomba járó újságírót és eddigi dokumentarista tevékenységét, így találta meg Kovács István és a téma a szerző-szerkesztő B. Kovács Andrást. A bécsi döntés és az új határvonal meghúzása után a Kovács család Romániában maradt a Brassó megyei Datkon, nagyon közel a határhoz. Akkoriban megszokott volt, hogy vélt és valós atrocitásokra a Dél-Erdélyben maradt félmillió magyarral, illetve az Észak-Erdélyben élő 900 ezer románnal szemben a másik fél is igyekezett bosszút állni. Egy ilyen esetre – zálogként, túszként – tartották három hónapig fogságban a 68, Várad, Arad, Brassó környékéről elhurcolt 14–16 éves gyermeket arra az esetre, hogyha Magyarországon meglőnék az ott összeszedett román ifjakat – erről értesítették ugyanis az őket fogva tartó román tisztet –, akkor majd a románok is viszonozzák az akciót, nyilván az orosz front közelségével takarva a gyilkosságokat. Szerencsére erre nem került sor, három hónap után gyakorlatilag elcsapták őket, és viszontagságos úton hazakerültek az elhurcoltak. Lenne, van mit kutatni még a 1940–45 közötti erdélyi történelemről, de olyan sok érzelmet, indulatot kavar, hogy erre nagyon kevés a vállalkozó történész – mondta Kopacz Attila, ezért azokat, akik beszélni, mesélni hajlandóak, meg kell hallgatni, és leírni vallomásaikat, az úgy lesz jó. Majd kerül hozzá szerkesztő is valamikor… Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. július 28.A FÁRADHATATLAN HARCOSA legjobb kezekben van határon túli kultúréletünk egy lényeges szelete. Ahol Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának igazgatója, egyetemes és magyar kultúránk épp olyan elszánt, mint amilyen gyönyörű harcosa megjelenik, ott biztosan történik valami. Legyen szó a Kós család vagy a Bánffyak életművéről, az 1848-as özvegyekről vagy Kemény János hagyatékáról, Szebeni Zsuzsa a szigorúan tudományos megközelítés mellett mindig benne él témáiban. Valami egészen titokzatos – tisztán tudományos lépésekkel be sem járható – úton kerül a témába időben és térben, hiszen úgy tud beszélni például Szilvássy Caroláról, mintha személyesen ismerte volna. Novemberben vette át az intézmény vezetését – ezzel gyakorlatilag hazatért szülőföldjére. Kacskaringós életpálya az övé, Kolozsváron és Debrecenen át érkezett Budapestre. Húsz évig volt az Országos Színháztörténeti Intézet határon túli referense, ezalatt havi rendszerességgel hazajárt Erdélybe, és mára alapos kapcsolatrendszert épített ki a legkülönbözőbb intézményekkel. Sepsiszentgyörgyön feladata a magyar kulturális értékek bemutatása, elsősorban a magyar közönségnek, de bizonyos számú román érdeklődővel is számolnak, akikre Szebeni elmondása szerint különösen figyelnek. – Szem előtt tartom a szórványvidéket: Szebent, Medgyest, Brassót és Szászvidéket. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Sepsiszentgyörgyön is sikerrel bemutatkozott 1848-as özvegyek kiállításra, melynek a teljes szövegét román nyelven is olvashatják az érdeklődők, épp 25 ezer néző vásárolt jegyet a szebeni Astra Falumúzeumban, a román kulturális élet egyik ismert központjában – meséli lelkesen Szebeni Zsuzsa, aki anno az Erdélyi Helikon közösségét választotta doktori disszertációja témájául, most pedig elszánta magát: mandátumának lejártáig minden helikonistáról összeállítanak egy életmű-kiállítást. Jelenleg a báró Kemény János-kiállításon dolgoznak, amely Marosvécsen fog bemutatkozni. A Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve sikerült feltárni a hagyatékot, ebben a Kemény család is nélkülözhetetlen segítséget nyújtott – öt-hat unokatestvérről van szó, akik mind kulturális területen tevékenykednek. – Sepsiszentgyörgyön fantasztikusan aktív kulturális élet van, beszéljünk akár színházfesztiválokról vagy városfesztiválokról, minden este három-négy program közül választhat a közönség, annak ellenére, hogy egy hatvanezres városról van szó. A képzőművészet felülreprezentált, a kiállítóterek kérdése olykor fejtörést okoz, ahogy az időpontok is, de szoros az együttműködés Vécsi Nagy Zoltánnal, az Erdélyi Művészeti Központ vezetőjével, Vargha Mihállyal, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával, Kopacz Attilával, az Árkosi Kulturális Központ vezetőjével és Bocsárdi Lászlóval, a Reflex Fesztivál és a Tamási Áron Színház igazgatójával. Mivel kevesen vagyunk az intézetben, ezért stratégiám: az ő nagy rendezvényeikhez olyan szeletet adni akár magyar, akár nemzetközi területről, hogy az ő elképzeléseiken belül, de mégis a saját szájunk íze szerint gazdagítsuk a programot. Ez történt március 15-én is: hathetes előkészítés után kültéri kiállítással, könyvbemutatóval, iskolai előadással és egy brassói képzőművészeti tárlattal voltunk jelen. Egy március 15-i ünnepségen újdonsággal kell előállni, és ez sikerült: most kezdjük kutatni, milyen szerepe volt a nőknek és a gyerekeknek a forradalomban túl azon, hogy kötést téptek, kokárdát varrtak. Adataink vannak arra, milyen nélkülözhetetlenek voltak például a fegyvergyártásban, tölténykészítésben – sorolja az igazgató, aki tényleg mindenhol jelen tud lenni: a Székely vágta rendezvényhez például a Bánffy-ménes történetéről szóló anyagot csatoltak. Amikor Szebeni Zsuzsa azt mondja, hogy kevesen vannak az intézményben, azt szó szerint kell érteni: mint igazgatónak egy titkársági asszisztense van, igazából ketten csinálnak mindent. Igény is lenne a bővülésre, leginkább a szakmai munkában, hiszen minden területen dolgoznak a zenétől képzőművészeten át a gyermekprogramokig. De a remélt bővülésig is összetehetjük a kezünket, amiért ilyen harcostársaink vannak. Juhász Kristóf / Magyar Idők lapozás: 1-30 | 31-42
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
